Követeléskezelést szeretne?

Követeléskezelés egyszerűen!

A Privest Kft., http://www.magannyomozas-koveteleskezeles.hu/, egy magánnyomozással és követeléskezeléssel foglalkozó cég. A székhelyük ugyan Debrecen, de szükség szerint az ország bármely területén és külföldön is tevékenykednek. A magánnyomozás területén magánszemélyek és cégek megbízásait is vállalják, mely utóbbi esetben főleg az üzleti partnerekről szereznek be információkat, vagy éppen az alkalmazni kívánt dolgozókról. A követeléskezelés az utóbbi évek igénye a cégek részéről, mely a törvény által megengedett keretek közötti jogos pénzügyi követelés behajtására irányul. A követeléskezelés a szerződött cégek figyelemmel kísérése fizetési teljesítése, illetve hajlandósága tekintetében. A pénzügyi helyzetük elemzése, értékelése, hogy időben tájékoztathassák ügyfelüket, ha gond adódik. A cég sikereiről a tárgy kényes volta miatt nincsenek referenciák, főleg a sikeresen intézett ügyek után az ügyfelek ajánlják, de Önnek lehetősége van a tartalmas weboldalukon feltüntetett elérhetőségek egyikén felvenni velük a kapcsolatot, amennyiben bármelyik szolgáltatásukra szüksége lenne.